Ami megvalósult, az valóban polgári, valóban a biztonság irányába hat, az itt élő polgárok nyugalmát szolgálja, s egyben az ókori és középkori városok jellegzetességét, az agorát hozza vissza – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, aki maga is kerületben született, és ott is él.
A kormányfőhelyettes helyes és bölcs önkormányzati döntésnek nevezte a 11 óra utánra vonatkozó csendrendelet megalkotását. Fontosak a pénzügyi bevételek, de az itt élők szempontjai a legfontosabbak, hogy valóban polgári életmódot folytathassanak. Szintén bölcs döntésnek tartotta az éjjel-nappal működő térfigyelő kamerák felállítását.
∞